Olvasóink figyelmébe ajánljuk

Köztudomású, hogy az ingatlanokra vonatkozó adásvételi szerződést ügyvéd által ellenjegyzett okiratban, vagy közokiratba kell foglalni, melyek közül az előbbi az általános gyakorlat. Az adásvételi szerződés megkötésekor (fő szabály szerint vevő által megbízott ügyvédnél) az eljáró ügyvéd mind az eladót, mind a vevőt képviseli. Az ügyvéd feladata, hogy a megszerkesztett adásvételi szerződés tulajdonjog bejegyzésére alkalmas legyen, tartalmazza az ahhoz szükséges feltételeket. Ugyan akkor tájékoztatnia kell a feleket jogaikról és kötelezettségükről. Az adásvétel részleteiben azonban az eladónak és vevőnek kell megegyeznie. Mind két fél számára megnyugtató és előnyös, ha az adásvételi szerződésben foglalót kötnek ki, mely a szerződés biztosítéka, a foglaló általában a vételár 10 %-a. Ettől természetesen el lehet térni. Amennyiben az ingatlant akár végrehajtási akár jelzálogjog terheli, a tehermentesítés eladó feladata. Általánosan elfogadott gyakorlat, hogy az eladó a vevőtől felvett foglalóból és a foglalón felül átadott vételár előlegből tehermentesít. A szerződésben kiköthető az is, hogy a felek közösen járnak el a tehermentesítés ügyében, ez a vevőnek további biztosítékot jelent, hiszen megbizonyosodhat arról, hogy az általa átadott pénzösszeg valóban a tehermentesítésre fordítódik.

Általános gyakorlat, hogy a birtokba adás a teljes vételár kifizetésével egyidejűleg történik, ez azért előnyös, mert a vevő meg tud győződni arról, - még mielőtt a teljes vételárat kifizeti - hogy az ingatlan állapotában nem következett be hátrányos változás.

A teljes vételár kifizetéséig az eladó nem járul hozzá a vevő tulajdonjog bejegyzéséhez, tulajdonjog fenntartással adja el ingatlanát, ami azt jelenti, hogy a vevő tulajdonjog bejegyzési kérelme, vagy a tulajdonjog fenntartással történt eladás ténye az ingatlan-nyilvántartásban az adásvételi szerződés megkötését követően széljegyre kerül - ez a vevőnek jelent biztosítékot, hiszen az ingatlan ezt követően nem terhelhető és idegeníthető el - viszont, a tulajdonjog bejegyzésére csak akkor kerül sor, ha eladó a teljes vételárat megkapja.

Amennyiben az eladó és a vevő megállapodása kiterjed arra is, hogy valamely ingóság az ingatlanban marad, tehát az adásvétel részét képezi, ezt célszerű az adásvételi szerződésben külön rögzíteni.